Regnum Marianum templom visszaépítése, minden egyik érseki kerület ad egy papot, akiknek az a dolguk, hogy az engesztelőket vezessék körmenetben el a Kárpát-medence örangyala szobrát megkerülve vissza a visszaépülő azonos tervek szerinti templomba, melynek már a harangtornya is funkcionál. Regnum Marianum, ez a titka annak, hogy hazánkban ne legyen vérfürdő, de nézd meg, az 5 érseki kerület egymásra mutatgat, lásd Mindszenthy, stb. Egyszerűbb, szóval vegyük azt, hogy már elkezdődött az engesztelés, besegítenek a felvidéki, erdélyi, délvidéki kerületek is azzal, hogy onnan is küldenek egy felszentelt áldozópapot, amelyeknek már volt ezüstmiséjük. Tovább folytatódik az építés, mivel rájönnek, hogy a Hősök tere is tulajdonképpen a visszaépített templomhoz tartozik. Körmenetek zajlanak, egyre több helyen nekiállnak segítségünkre lenni, mert rájönnek, ezzel hazájukról is el tudják űzni a vérengzést. Újabb ezüstmisés papok csatlakoznak, ráeszmélnek, hogy mégis mit nem építettek meg Kútvölgyi kápolnánál. Azt is megépítik, bár akkor valami még nagyobb dologra tekintenek, ez a Normafánál a Szent-Anna réten a Világ Győzedelmes Királynője Engesztelő kápolna, megkezdődik az építése, közben a hívek Regnum engesztelésekkel a visszaépített templomból mennek a Normafánál épülő kápolnába körmenettel, amelyik templomot érintik az mellett megpihennek szentségimádási negyedórával. Úgye milyen jól hangzik, szóval már körülbelül 8 pap teljesít szolgálatot a Regnum Marianum templomnál, kezdődik a szétválasztódás melynek folyományaként, már 12 pap teljesít szolgálatot a Regnum Marianumnál, rájönnek, hogy ily módon meg kell erősíteni a Kútvölgyi kápolnát is, de ez még kivitelezhetetlen, mert rájönnek a fogadalmukat nem vonhatták volna vissza, rendeltetésszerű használatba adják a Hűvösvölgyi Szentföld templomot, megbeszélik a ferencesek, hogy többé nem dőlnek be a hamisprófétának, s életük árán is védelmezik amit rájuk bíztak. Kezdetben, mint ismered a ferenceseket, inkább idősebbeket helyeznek oda, s egy fiatalt káplánnak, közben még megépítették Kútvölgyön amire rájöttek, összefognak az belső érseki kerületek, mindegyik küld oda kisegítőt, elkezdődnek onnan is az engesztelő körmenetek a folyamatosan épülő Világ Győzedelmes Királynője Engesztelő kápolnához. A Kútvölgyiek, s a Hűvösvölgyiek felváltva tartanak ott már szentmisét, mert el kell kerülnie hazánknak a vérengzést. Szépen épül, rájönnek a Városliget szerepére, elterelik a forgalmat mivel még nagyobb titkot rejt a liget, melynek folyományaként rájönnek a Regnum Marianum mellé fel kell állítani középkeresztet (Dozule-i kereszt mely egy nullával kevesebb a szára, s a hossza) Felállítják, Kútvölgyön már áll, közben folynak az engesztelések, s Normafánál befejeződik a kápolna megépítése. Örökimádási helyszínné alakul, engesztelő közösségi kabinok is kerülnek oda, s tovább folytatódik az építkezés, de már a kápolna már fel van szentelve, mellette kialakítják a kápolna rózsakertjét, úgye tudod miért (lásd Barnabás Nwoye) Úgye milyen szépen hangzik, csak van egy nagyon nagy gond ezzel, kevesen képesek felépíteni a lelkükben a kápolnát, s akik meg felépítik mások elhordják a kőveket

Szerző: andre | 2018. június 14.